Szubjektív Filmajánló: Hustle & Flow – Nyomulj és nyerj

„…ez itt a gettó! Gyerekek sírnak az utcán! ez itt a gettó…” Ez nem vicc, gyereksírástól remeg az utca, amikor a felspannolt strici kirakja anyustól, bébikompostul meg úgy mindenestül az egy év körüli gyereket a memphisi éjszakába…na de, ne rohanjunk ennyire előre, az érzelmesebb olvasóknak már ez is bőven elég ahhoz, hogy ikszet nyomjanak ott jobbra fent.
Amerikai filmről van szó, egy fekete filmről, egy némileg gettó filmről, azonban mindez nem számít, mindössze egyfajta keretet ad, egy univerzális és örökérvényű alaptételnek és ez a remény.

Djay (Terrence Howard) lepattant, harmincas éveit taposó strici és piti drogdealer, a kezdő képsoroknál épp motivációs gyakorlatot tart legifjabb és legfehérebb lyányának Nola-nak (Taryn Manning), mielőtt egy arra járó szakállas ember el nem viszi őt egy röpke gyömöszre a közeli vasúti átjáró, szenny és szemétteljes árkádja alá. Igen ez Memphis, Tennessee a „Mocskos Dél” zenei fővárosa. Meg itt van mindjárt Skinny Black (Ludacris), akit Djay még a suliból, meg a benzinkútról ismer, aki akkor még csak az underground kazijait árulgatta, mára azonban egyike lett a legsikeresebb hip-hop előadóknak és most július 4.-én Skinny visszatér szülővárosába, hogy Arnel-nél (Isaac Hayes) egykori törzshelyén üljék meg a nemzeti ünnepet. Mindez persze Djay tudomására jut, hiszen Arnel őt bízza meg a buli egyik fontos kellékének, a fűnek beszerzésével. Djay vérszemet kap, talán Skinny Black még emlékszik rá, és hátha, esetleg… Egész elbaltázott élete lepereg előtte és kapóra jön a sztripklub előtti csóró hobó, aki egy Casio gyerek szintiért cserébe kap egy negyed adagot. Miután hazamegy háremébe, ahol három „asszonya” és egy tisztázatlan apai eredetű csemete várja, elvonul kuckójába új szerzeményével és útjára engedi új – régi álmait. Ahhoz, hogy az életed megváltozzon szerencsés véletlenek sorozata szükségeltetik, legalábbis ebben az esetben mindenképpen. A közeli vegyesboltban Djay összefut régi osztálytársával Key-el (Anthony Anderson), szó szót követ, kiderül, hogy Key jelenleg hangmérnökként dolgozik, na nem a zeneiparban, bírósági tárgyalásokat „producerel”, szabadidejében pedig templomi énekeket rögzít. Djay szájában összefut a nyál, és beröffen a gépezet, megcsillan a napfény a portól avétos ablaküvegen és amikor Shelby (DJ Qualls), Key templomi zenész haverja is feltűnik a színen és egy effekt pulttal megtámogatja a gettóbéli házban berendezett stúdiót, akkor kezd el a remény eszméje kristályokká szilánkulni…

Nehéz dolog a reményről, az álmokról olyan filmet készíteni amely nem csap át nyálaskodó melodrámába, szerencsére ez itt többé-kevésbé sikerült. Craig Brewer író – rendező biztos kézzel vezeti kiváló színészeit a buktatókon és amazok sikerrel veszik az akadályokat, néhány botlástól eltekintve, melyek azonban nem hogy csökkentenék a film értékeit, inkább a valóság kipárolgásaként értékelhetőek. Hiszen Brewer számos önéletrajzi elemet is beépített filmjébe, és szülővárosába helyezte a történetet, ahol egy olyan emberről és környezetéről beszél, aki mellett eddig elment az élet és egyszercsak, egy külső szikra rádöbbenti erre. Beszélhetünk itt ébredésről esetleg kapuzárási pánikról, azonban lényegtelen hogyan nevezzük azt amikor az ember összeszedi magát és hajlandó áldozni, hogy az álma beérjen és végre éljen.
A gettó közegből az ember, a fekete ember egyetlen lehetősége a kitörésre, az egyetem, a sport – ösztöndíj, legalábbis az általános sztereotípiák értelmezése szerint, én magam ezzel nem értek egyet teljesen, de elfogadom, ha valaki így gondolja, főleg ha ott él. Viszont, ha nem vagy kétméteres, parizerfelkarú turbóman, akkor marad a hip-hop (rossz esetben az utcai bandák), el tudjátok képzelni hány sok ezer fekete kisgyerek álma ez?, jóval több mint amennyi a lemeziparnak kell. Tehát, ha egy ilyen álmod van, akkor fel kell kötnöd a gatyád, és ezt teszi Djay is és ezt teszik társai és kis családja is, azonban nem múlt el nyomtalanul a striciskedéssel eltöltött jó néhány év. Djay nehéz ember, türelmetlen és sokszor erőszakos, ezen megnyilvánulásainak egyike, amikor a fent említett gyermeket az anyjával együtt kiteszi az éjszakába. De álljunk meg egy percre, ez a nő nem tanúsított kellő tiszteletet a férfi iránt, aki megvédi, aki lehetőséget adott neki a megélhetésre és aki belevágott valami újba, ami mindegyikük életét jobbá tehetné. Persze itt sem fekete és fehér dolgokról beszélünk, nincsenek csak tettesek és csak áldozatok, mindenki zaklatott és kétségbeesett, az életük a tét, szó szerint. Globálisan tekintve kizárólag áldozatok vannak, ezt jobb ha mi is szem előtt tartjuk, de ez a téma rettentő messzire vezet.
Így maradjunk Djay-nél és „családjánál”, akik egytől – egyig ráéreznek a dologra, egy emberként próbálják előmozdítani Djay zenei karrierjét. Addig azonban számtalan akadályon és megpróbáltatáson vergődik át a csapat, hogy aztán a mélység és a múlt karmai főhősünk után nyúljanak, de hogy miképpen vesz revansot Djay, kéremszépen ehhez a filmet kell megnézni.

A remény hal meg utoljára és ez nem frázis. Álmodozni jó és érdemes is, de először magadat kell felfedezned, ahhoz, hogy álmaid beteljesítésének útjára léphess. Nem tudom, hogy ezt szerette volna e elérni nálam Craig Brewer, ennyire futotta, de már ez is bőven elég, én jól szórakoztam.


Nyomulj és Nyerj - Hustle & Flow (2005)

Író és rendező:
Craig Brewer

Szereplők:
Terrence Howard
Anthony Anderson
Taryn Manning
Taraji P. Henson
DJ Qualls
Ludacris
Paula Jai Parker
Elise Neal
Isaac Hayes
Al Kapone

Producer:
Stephanie Allain
John Singleton

Zene:
Scott Bomar

Operatőr:
Amy Vincent

Vágó:
Billy Fox