Az a nap biztos más lesz, mint a többi!

Nézzük csak?! Lássuk akkor, Góliát – kuka, Bobo – kuka, Nils Holgerson – kuka, Kockás – zsír és ez azzzz, yesss Superman nem is akármelyik az első szám! Nem csoda, hogy nem találtuk ebben az őrült lomtengerben, itt csak Cápa mód lehet eredményt elérni. Keresni és űzni kell a vadat ádázul, és ni ott hever egy tékás Trainspotting VHS tokjába gyűrődve - a kazetta már rég eltűnt – kb. 130 kiló képregény alatt.

Annak idején amikor még nem volt meg a saját lakás Piszkos Tizenkettő négyzetméteren kellett a cuccokat tárolni muteréknál, hát nem volt egy leányálom, de azért húsvéti körmenet sem, leginkább egy cirkuszi előadásra emlékeztetett. Főleg amikor megérkezett a Kis Lasszó meg a Sebhelyesarcú fejenként három – három lengyelpiacozós, egyenként 15 kilós pakkal melyek teli tömve mindazzal amit a Pecsában találsz a szombat-vasárnapi bolhán.

Amikor a stréber Puskás egyszer meglátogatott – rettentő perverz volt, 17 évesen már a saját, jövőbeni számítástechnikai cégét a PusiSzoft-ot igazgatta – és bejött a szobába csak annyit mondott: Ha ez a rengeteg összezsúfolt információ nem is roppantja össze a búrád, de legalább attól nem kell tartanod, hogy Vissza a Jövőbe alapon rád szakad a vérvalóság, maradhatsz életed végéig a múltban ennyi retro cuccal. – ezzel fintorogva lekecmergett egy másfél méteres Mozaik halomról. Nem csoda, hogy Pusi ennyire hülye volt, az anyja csecsszopó kora óta Globus rizses lecsó és káposztás bab csülökkel kombón tartotta. Meg még az volt a trükk benne, hogy lekaparta a címkéket és fehér A4-esből csinált újat, és csak annyit írt rájuk Konzerv I. és Konzerv II. mindenféle rendszer nélkül, szerencsétlen gyerek soha nem tudta pontosan, hogy mitől fog okádni az éjjel.

Nem volt megállás, amikor az ember ráérez az ízére, a szajré meg csak áramlik be és nem tudsz gátat szabni, először csak a szoba, majd előtte az ajtó mellett és így tovább… és amikor a bejárati ajtót is torlaszok gyűrűzik akkor muter eljátszik a Volt Egyszer egy Vadnyugat gondolatával, és ezen gondolatot tett követi. Így nemsokára egy albérletben landolsz, mely megfelelően lepattant ahhoz, hogy a kacatjaidból a hétköznapokra bejelentkezős, feltelefonálós, rendelésre készülős bazár legyen.

…szóval akkor a Szárnyas Fejvadász, meg az Alfa első évfolyama és az eredeti Pearl Jam CD kamu tokban, az annyi mint… mondod az összeget, ami jóval alacsonyabb az értéknél, de ő szövegel, meg alkudozik meg segget csinál a szájából. A hálálkodás helyett természetesen, még be is csapja az ajtót, mindegy nem is érdemes foglalkozni velük, már ami a természetüket illeti, ami igaz az az, hogy még az ő pénzüknek sincs szaga, szerencsére. Csak az A Gyűlölet, az a mindent elsöprő ne hatalmasodna el rajtam, amikor egy ilyen maki neki áll okosítani, sajnos ezért muszáj lesz egyszer valakit úgy istenigazából szájbatépnem.

A játék neve: Csapd le csacsi, primitív szórakozás pihenteknek, magyar kártya, sör meg némi apró szükségeltetik csak hozzá. Ha úgy alakul, hogy bármelyikből is csak egy kicsit több van borul a rend, az arányok átalakulnak és még a pokol, is elszabadulhat plö. Akár Csabi esetében akinél több volt a sör, így lett kevesebb aprója, veszteségén felbuzdulva, egy óvatlan pillanatban lebontotta a Pajtás első három évfolyamát és már repült is mint a Batman. Szerencsére a Csabi hülye, nem képes az absztrakt gondolkodás csíráinak öntözgetésére sem, bődületesen lomha észjárását még saját maga sem képes felfogni, nincs tisztában azzal, hogy még azt sem képes felérni ésszel, hogy hülye. Ezekre való tekintettel Csabi a következő alkalommal már ott volt a Pecsában és árulta a szarjaimat, hiszen A Vér Kötelez. Így sajnos nem tudtunk mit tenni partneremmel, Fricivel (akivel hoci-nesze alapon nyugvó, ad hoc jellegű, kilencven a tízhez határértékű társasági szerződéssel operáltunk) szépen odaslattyogtunk Csabi standjához. Frici előkapott egy 1960-as Ford Fairlane fém replikát a belső zsebéből és össze – vissza verte szegény Csabi arcát. Majd oldottunk, az én kezemben a Pajtások, Fricinél az összes Csabi-holmi, ami jár az jár. Távozóban még hallottam amint egy öregasszony oda szól a másiknak: Közönséges Bűnözők.


A legjobb cumókra néha vidéken bukkanni, ott van az igazi, a hamisítatlan, a nagybetűs ÁRU. Ennyi év üzlet után az ember ösztönösen ráérez, hogy hol? mi? mi képpen? és amikor megpillantod a kidőlt – bedőlt falú, kiselejtezendő könyvtárat, volt ifjúsági klubot már látod is rajta az izzó, vörös neon betűket: Delicatessen. Nem sokat teketóriáztunk amikor leadták a drótot, egy határozottan hűvös, szerencsére esővel egyáltalán nem kecsegtető, csillagtalan novemberi éjszakán az úti célunk az Elveszett Gyerekek Városa volt, egész pontosan a tatarozás miatt időlegesen bezárt fóti volt tiszti könyvtár. Aranybánya gyerekek, nem más: régi és új magazinok, egy 500 db-os bakelit és kazó archívum, kb. 200 eredeti CD és tíz évfolyam a Le Monde-ból, melynek egy régebbi számából egy kézzel írott jegyzet is kihullott, „Frici a Francia” szabadfordításában azt hüvelyezhette: Amélie Csodálatos Élete, érdekes! – mondtam és visszacsúsztattam a lapok közé, valamit csak kapunk érte. Olajozottan ment a dolog, 3 kiló tiszta haszon lett a vége, nem tudtam hogy mennyire lesz ez tartós Fricivel, de úgy nézett ki Hosszú Jegyesség áll még előttünk.

Az öreg mester, a Pecsa guruja aki már húsz éve töretlenül uralja a piacot, a legjobb eladási mutatókkal rendelkezik, már ami a mások által kidobált cuccok értékesítését jelenti. Szóval ő hívott egyik hétvégén magához, és egy zavaros példabeszéd kereteiben elmesélte, hogy ő eddig négyszer szembesült A Halál undokságával, egyszer amikor Nyolcadik Utas volt egy cabrioban; amikor rádöbbent, hogy a Bolygó Neve megegyezik azzal ahová ő is kerülni fog a temetésén; amikor megtudta, hogy nincs Végső Megoldás a reá váró pokol ellen; és amikor majd esetleg Feltámad, lehet, hogy már nem lesz hely odafenn. Majd hozzátette a fóti balhé nem maradt nyom nélkül. Zúgó fejjel, parás hangulatban távoztam, ki?mikor?hol?miért? és legfőképp:HOGYAN?

A Sárkány Közbelép és nem is úgy ahogy szeretnéd, és nem is akkor amikor szeretnéd, na ez a baj. A kínaiak valahogy, szinte érthetetlen módon nem igazán gerjedtek rá a Pecsára, nagyon sokáig szépen ment minden, aztán egy nap megjelent valaki, hóna alatt egy vég Kék Bársony egyenesen tizenvalahanyadiklajos udvarából címszóval, csak a 100% acryl címkét nem kellett volna rajtahagynia. Közösségileg elvezettük, elagyabugyáltuk és miután Gáma Zotyesz szétverte a fején a hegedűtokját, kilöktük a pampára a rockereknek. Ezzel kezdetét vette a háború, és a levakarhatatlan kínaiak, csak özönlöttek és hozták a hamisítványaikat, és decemberre sikerült elérniük, hogy a borjú emberek kezdtek hinni a szarjaikban. Egy Karácsonyi Lidércnyomás volt az a hónap, szinte végig ajándékoztuk a várost annyira olcsók voltunk, de így is szinte minden birka a kínaiakat erősítette. A Fricivel már a félretett készleteinket is meg kellett bontanunk, úgy ahogy másoknak is, és a Szilveszteri Kavalkád még szóba sem került. Már a tönk szélén szeleteltük az idegeinket, amikor megérkezett Ray, Perth-be szakadt hazánk fia (aki egy „jelképes” összegért annak idején még egy Duettet is bevállalt Gibson-nal) egy raklapnyi ausztrál törzsi kacattal – mind eredeti, tuti! – és miután realizálta, hogy itt gebasz van, mivel egy darabot nem sikerült eladnia, meghirdette az Apokalipszis Most hadműveletet. Ennek keretében, régi Triádos kapcsolatainak köszönhetően sikerült a gagyi hamisítványokhoz olcsóbban hozzájutnunk, mint maguknak a kínai kiskereskedőknek. Hát így esett, hogy hat hetes ár háború után Szellemkutya, meg Vörös Sárkány meg az összes többi testvérük áthúzott az ecserire.


A kínai incidens után, azt beszéltük a fiúkkal, hogy a vevők sem a régiek már, lehet hogy szégyellik magukat a birkák, lehorgasztott fejjel járkálnak a portékák között, A Bárányok Hallgatnak! Kellene már nekik egy pásztor aki újra ráncba szedi őket, aki újra feléleszti lomok vásárlása utáni kényszerüket, egy elme ki átvezeti őket a kétségbeesés és lelkifurdalás erdein, egy olyan vezér, mint Hannibal. Aztán ez a valaki nem jött el és csakúgy átmenet nélkül visszatért minden a régi kerékvágásba, úgy június környékére, sokan az időre fogták. És mi is szolgálna hitelesebb mementóként mint az a kiváló kis összeg amit az öreg Viliről a Dembinszky utcából gomboltam le: „Fiúk, ti Született Gyilkosok vagytok, kivéreztettétek a tárcámat!” így szövegelt, de mi azért észrevettük az örömteli, huncut csillogást szemeiben miközben a Die Hard 6 lemezes digipack eltűnt a cekkerében.

Így élünk mi napról – napra, a la South Park, és ilyetén abszurd események is csak ott Coloradoban eshetnének meg. De ez itt, a hatban és környékén történt, saját terepemen, itt próbáltak meg palira venni. Az évek előrehaladtával igen tetemes készletre tettem szert az ócska régiségek piacán, és igen nagy szeletet kanyarítottam ebből a szűknek és belterjesnek mondható piacról. Persze ez szemet szúrt néhány, „kollégának” és felkeresték Fricit, – mindezt egy hűsége törzsvevőmtől, később pedig Frici vallomásából tudtam meg – és megfenyegették, hogy ha nem kezd el dolgozni nekik, ellenem akkor a fóti ügyből származó bizonyítékok (?) segítségével egy életre elintézik (?). Olyan volt ez Frici számára mint Krisztus Utolsó Megkísértése és elbukott rajta csúnyán. Ahelyett, hogy egyből hozzám jött elkezdett infókat csepegtetni a beszállítóimról, az újdonságaimról és nem átallott néhány cuccot elemelni. Persze ez engem egy csöppet sem érdekelt, hiszen én akkor már tudtam az egészről és két héten belül azt is kiderítettem, hogy a fóti dolog is csak kamu. Frici egyik részeges hősködését vették alapul ezek a kisstílű, Ragadozó szemléletű pofák, kik közül nem eggyel annak idején együtt kezdtük a szakmát. Úgyhogy ha harc legyen harc alapon, az igazi virtus mellett tettem le a voksot, így mint Oldboy, legalábbis a szakmában, visszanyúltam az: „intrikus szívatja az intrikust” című klasszikus trükkhöz és elkezdtem magamat lejáratni mind a Pecsában, mind az otthoni ügyfeleknél. Az élet szépen alakult akár egy Ponyvaregény, ezek a barmok meg elhitték, hogy ennyire megöregedtem, a célom az volt, hogy minél gyengébbnek higgyenek és átlépve azon a ponton amit úgy hívnak Rettegés Foka elém álljanak és próbáljanak meg letaszítani a trónról. Hál’Istennek az üzlet virágzott, Frici a harmadik spiclitalálkozótól kezdve tudtán kívül téves információkat szállított és mindig eltávolítottam a környékről, ha nagy üzlet volt kilátásban. Szóval, ez nem volt egy amolyan Bonnie & Clyde féle ámokfutás, nyugdíjas tempóban terelgettem az én bonimat azaz Fricimet, és általa „kollégáimat” jól megérdemelt végzetük irányába. Aztán amikor a dohány már annyi volt, hogy elég és amikor már egy hónapja eltűntem a Pecsából, mint akinek nincs áruja, se pénze se egyebe, egyszercsak felbukkantam. Elegáns voltam mint Robert De Niro és a” kollégák” előtt megállva kijelentettem, hogy amilyük csak van azt csomagolják, mert mindent megveszek. Úgy állt ott mindenki mint Diploma Előtt a Dustin Hoffmann azaz bénán, leesett állak, hápogó arcok, összeroskadt vállak jellemezték aznap a kofasort én pedig csak mentem és fizettem mint a katonatiszt. Amikor végeztem csak ennyit mondtam nekik: „Száll a kakukk fészkére, na húzás bolondok!” és a még mindig, az eseményektől elalélt Fricivel a jobbomon hazatoltuk a bringát.

Otthon kissé sietősre vettük a figurát, már ami az ebédet illeti és a hozzávaló DVD előkerítése azonban nem ment olyan könnyen: A tizedes meg a többiek, Psycho, A ravasz az agy és két füstölgő puskacső sorolta az örömtől ittas és a fóti Blöff súlyától megszabadult Frici a jobbnál jobb címeket, de valahogy úgy éreztem ezek vastagon meg voltak már, de ő csak folytatta: Monthy Python Repülő Cirkusza, Gyalog Galopp, Brian Élete…
ÁLLJ! – dörrentem rá – Ne folytasd, elérkeztünk a lényeghez, ülj le mellém kis barátom, nincs szükségünk arra filmre – ezzel jó étvággyal neki láttunk az előttünk gőzölgő tányér tartalmának – hiszen mi tudjuk, hogy Az Élet Értelme a leves.