Mert ugye kedve kinek lett volna ilyesmihez egy hasonló napon? Az ilyen dolgok megoldásához nem kedvre, hanem mindenekelőtt elszántságra, és magas fokú tapasztalatra van szükség – persze Fickdich tudta ezt.
A borbélynál volt még KKK-n, mikor hallotta a hírt – amolyan Könnyű Keddi Kikapcsolódásnak szokta hívni az ilyen délelőttöket –, és tudta Fickdich, hogy szükség van rá: hogy Őrá van szükség. Nem is köszönt az üzletbe éppen belépő alkalmazottnak, úgy sietett ki a borotvahab alól az utcára. Beleszippantott a levegőbe, és Fickdich már tudta, vigyáznia kell a csatornafedőkkel – megint lelopták őket a Wuckler Strassen: szar szag van.
Fickdich útközben végigkopogtatott minden ablaküveget körme hegyével – ahogyan mindig mondta: „Tudni kell rólam, hogy ez nyomozásom része.” Akik igazán közel álltak hozzá persze tisztában voltak vele, hogy csak arra kíváncsi, melyiknek milyen a hangja. Mármint melyik körmének, hiszen ugyanúgy próbálgatta Ő ezt ablaktáblán, mint Frau Lieber dekoltázsán a söntésben, ha éppen arra járt. „Ma legalább megúszom a hurkát” – gondolta Fickdich, és szaporázni kezdte körmeit.
Fickdich persze tudta, hogy a Bar Bar milyen hely. Nem telt el úgy hét, hogy ne kapott volna lábra valami súlyos pletyka a falakon túlról. Fickdich előtt az sem volt titok, hogy a kedd almanap, és a német hőség bizony kikezdi a német precizitást is – igaz, nem könnyen. Már a bejáratnál megcsapta bajsza tövét az illat, és elképzelte az országot Wunderbaum nélkül. Valósággal megborzongott a lépcső tetején.
Persze az almáról kevesen tudják – nem így persze Fickdich –, hogy érése után a Rajna menti trópusi hőség, valamint a német felföldekre jellemző szubtrópusi páratartalom igencsak kikezdi a benne forrongó savak erjedését, melyek a gyümölcs széthasítását követően, a levegőben áramló pollengázokkal elegyedve enyhe hallucinogénként hatnak az egyszerű germán humanoidra egy kiadós toroskáposzta lakoma után.
Nem lepődött meg hát Fickdich, mikor szeme elsőként a földön kuporgó ifjabb Fritz Wepper tomporára tévedt, akit már csak három üzenet választott el ekkor a megoldástól. Ő kapaszkodik a padlóba papírról-galacsinra, melyeken titkos információkat rejtettek el az őzek – legalábbis ahogyan a kis Wepper ecsetelte később. Kicsit beljebb hatolva az enteriőrbe Fickdich aztán rájött, hogy a legnagyobb veszély forrása mégsem az ifjú Fritz tudásszomja lesz. Igaz, az sem mindennapi, hogy Waldo Stapper guggolásból indított csukafejessel áhítozik az őt csodáló Fraulein Grün tiszteletére, és eme tényt csak bonyolítja, hogy mindezt betépve próbálja véghez vinni egy asztal tetejéről, ráadásul úgy, hogy az általa meghatározott desztináció egy vizespohár mélyén teljesedne ki. De ilyet már nyilván mindenki látott a Bar Barban – az egyedüli újdonság az ügyben, hogy idén a tavalyi bajnok, a brit Ms. Kletskie markol az üvegre.
A nyomás tehát most egy teljesen új oldalról közelít Fickdich vállára: vajon milyen hangot adhat ki egyszerre három körme a Grün kisasszony kezében szorongatott, bontatlan Chateau la Fit oldalán…?
A borbélynál volt még KKK-n, mikor hallotta a hírt – amolyan Könnyű Keddi Kikapcsolódásnak szokta hívni az ilyen délelőttöket –, és tudta Fickdich, hogy szükség van rá: hogy Őrá van szükség. Nem is köszönt az üzletbe éppen belépő alkalmazottnak, úgy sietett ki a borotvahab alól az utcára. Beleszippantott a levegőbe, és Fickdich már tudta, vigyáznia kell a csatornafedőkkel – megint lelopták őket a Wuckler Strassen: szar szag van.
Fickdich útközben végigkopogtatott minden ablaküveget körme hegyével – ahogyan mindig mondta: „Tudni kell rólam, hogy ez nyomozásom része.” Akik igazán közel álltak hozzá persze tisztában voltak vele, hogy csak arra kíváncsi, melyiknek milyen a hangja. Mármint melyik körmének, hiszen ugyanúgy próbálgatta Ő ezt ablaktáblán, mint Frau Lieber dekoltázsán a söntésben, ha éppen arra járt. „Ma legalább megúszom a hurkát” – gondolta Fickdich, és szaporázni kezdte körmeit.
Fickdich persze tudta, hogy a Bar Bar milyen hely. Nem telt el úgy hét, hogy ne kapott volna lábra valami súlyos pletyka a falakon túlról. Fickdich előtt az sem volt titok, hogy a kedd almanap, és a német hőség bizony kikezdi a német precizitást is – igaz, nem könnyen. Már a bejáratnál megcsapta bajsza tövét az illat, és elképzelte az országot Wunderbaum nélkül. Valósággal megborzongott a lépcső tetején.
Persze az almáról kevesen tudják – nem így persze Fickdich –, hogy érése után a Rajna menti trópusi hőség, valamint a német felföldekre jellemző szubtrópusi páratartalom igencsak kikezdi a benne forrongó savak erjedését, melyek a gyümölcs széthasítását követően, a levegőben áramló pollengázokkal elegyedve enyhe hallucinogénként hatnak az egyszerű germán humanoidra egy kiadós toroskáposzta lakoma után.
Nem lepődött meg hát Fickdich, mikor szeme elsőként a földön kuporgó ifjabb Fritz Wepper tomporára tévedt, akit már csak három üzenet választott el ekkor a megoldástól. Ő kapaszkodik a padlóba papírról-galacsinra, melyeken titkos információkat rejtettek el az őzek – legalábbis ahogyan a kis Wepper ecsetelte később. Kicsit beljebb hatolva az enteriőrbe Fickdich aztán rájött, hogy a legnagyobb veszély forrása mégsem az ifjú Fritz tudásszomja lesz. Igaz, az sem mindennapi, hogy Waldo Stapper guggolásból indított csukafejessel áhítozik az őt csodáló Fraulein Grün tiszteletére, és eme tényt csak bonyolítja, hogy mindezt betépve próbálja véghez vinni egy asztal tetejéről, ráadásul úgy, hogy az általa meghatározott desztináció egy vizespohár mélyén teljesedne ki. De ilyet már nyilván mindenki látott a Bar Barban – az egyedüli újdonság az ügyben, hogy idén a tavalyi bajnok, a brit Ms. Kletskie markol az üvegre.A nyomás tehát most egy teljesen új oldalról közelít Fickdich vállára: vajon milyen hangot adhat ki egyszerre három körme a Grün kisasszony kezében szorongatott, bontatlan Chateau la Fit oldalán…?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése