2007. július 25., szerda

Jövőmozi: „Talk to Me”

Beszélj hozzám! – Talk to Me – így hangzik a címe ennek a filmnek, és reméljük egyszer Ti is csak ennyit mondotok nékünk és tudásszomjas agyatokba gyógyírként szállhat a Képtelen Hangulat, mint afféle balzsam a hideg napokra. Alig néhány napja mutatták be az Államokban Kasi Lemmons afro-amerikai rendező- és színésznő új filmjét, mely egy rádiós műsorvezető, bizonyos „Petey” életpályájának egy jelentős szeletét kívánja bemutatni. Nemcsak, de ezért is kedves a KH legénysége számára, hogy ha csak dióhéjban is, de foglalkozhat egy „kollegával”. Hát akkor bevezetésnek nagyjából ennyit!

Ralph Waldo "Petey" Greene Jr. (Don Cheadle) igaz története ez. A ’60-as évek Washington D.C.-jében járunk, vibráló soul zene és a kirobbanó szociális öntudat egyedi, erőteljes keveréke jellemzi ezt a korszakot. Petey számára ez volt azaz éra amelyben leginkább kiteljesedhetett, néha már túlzottan is. Megfékezhetetlen és vadóc kedvese Vernell (Taraji P. Henson) segítségével bekerül dolgozni egy rádióhoz. Ahol baráti és partneri kapcsolatba kerül Dewey Hughes-al (Chiwetel Ejiofor), egykori fegyenctársa (Petey ült a hűvösön, nem is keveset, mer’ fegyverrel rabolt!) fivérével, aki itt programigazgató. Első adásban töltött, elvetemült reggelétől kezdve Petey rádiós ikonná válik, népszerűsége hamarosan túllép kollégáién. Szociális fejtegetések és maró humor kombinációjával hódít, ennek is köszönhetően többször keveredik nyíltan vitába az állomás tulajával E.G. Sonderling-el (Martin Sheen). Petey határozottan úgy gondolja, hogy nemcsak magáért, hanem hallgatói közösségéért teszi mindezt, ebben az izgalmas és zűrzavaros korszakában az amerikai történelemnek. Petey humora és lelkének áradása megcsillan az éter hullámain, ebben az életigenlő közegben a hallgatók nem csak hihetetlen zenei mannát kapnak, hanem egy embert aki egyenesen hozzájuk szól, fajokról, hatalomról, a valódi amerikai életről úgy és akképpen, mint azelőtt kevés ember tette.

A viharos hatvanas évek, a fekete öntudat ébredése, Vietnám, a polgárjogi mozgalmak, a legmocskosabb politikai manőverek, összesküvések, hippik, hidegháború…etc. Az amerikai társadalom utolsó kísérletező időszaka ez arra, hogy hallassa hangját és beleszólhasson sorsának alakulásába. Ekkor még talán volt egy fikarcnyi esély, hogy fordulhasson a dolgok menete, és a látszat demokráciának hazudott diktatúra ne kebelezze be a világot, aztán persze sikerült, bekebelezte. Igazából, lehet, hogy nem is volt már esély akkor sem, de még volt erő és lelkesedés megpróbálni. Petey is egy ilyen kis homokszem volt, aki megkísérelt a gépezet ellen szegülni.


Talk To Me – 2007

Szereplők:
Don Cheadle (Petey Greene)
Chiwetel Ejiofor (Dewey Hughes)
Cedric the Entertainer (Bob Terry)
Taraji P. Henson (Vernell Watson)
Mike Epps (Milo Hughes)
Vondie Curtis Hall (Sunny Jim Kelsey)
Martin Sheen (E. G. Sonderling).

Rendező: Kasi Lemmons

Forgatókönyv: Genet és Rick Famuyiwa

Történet: Mr. Genet

Operatőr: Stéphane Fontaine

Vágó: Terilyn A. Shropshire

Zene: Terence Blanchard

Producerek:
Mark Gordon
Sidney Kimmel
Joe Fries
Josh McLaughlin
Forgalmazó: Focus Features

Nincsenek megjegyzések: