
Végre!
Pár lelkes és megátalkodott rajongó úgy döntött,
elejét veszi a pletykáknak, miszerint nincs, hiszen van:
Képtelen Hangulat - FanClub!
Balról jobbra haladva Attilát, a geometriai alakzatok legelkötelezettebb hívét láthatod, aki matematikai perverzióit ezesetben pulóverével is kiválóan hangsúlyozza. A képet a mellette ülő, mosolygós Szabolcs édesanyja készítette, akiről tudni kell, hogy Attila gyermekkori szerelme, ezért zavarát, és merevedési problémáit leküzdve, férfiasan összeszorított combjai közé préseli görcsbe rándult jobb kezét. Észrevehető még, hogy muszáj neki balról is fékezni a mozdulatot, valamint feltűnő lehet a Casanova 4. csábpillantás. A már említett Szabi tartott zsúrt abban az iskolában, ahol édesanyja hétvégén takarít. Szabit az irodalom érdekli. Szabi szaval. Szabinak az a vágya, hogy ha bekövetkezik végre a várva-várt pubertás, neki is olyan bajsza lesz, mint Petőfinek, és reméli, hogy nem lesz már forradalom. Szabit azért fogadták be a Brille Buro-ba, mert Attila gyakorlatilag mindent odaadna azért, hogy Szabolcs édesanyja megtörölgesse a száját a lekváros kenyér után, és mert Szabi el tudja szavalni a prímszámokat. A mellette helyet foglaló Ákos, a banda lázadója. Ákos fekete pulóvert visel, mert ő metált hallgat, és éppen azon derül magában, mi lesz majd, ha Ági néni felfedezi azokat a pentagramma alakú pogácsákat, amiket ő csempészett a konyhába titokban. Ákos egyébként csak azért nem mert még sátánista lenni, mivel fél a jóisten haragjától, ami valljuk be, valóban elgondolkodtató momentum lehet egy véres szeánsz alkalmával. Ő a formáció legelszántabb tagja, ő alapította a Brille Burot Csabival, aki azóta kontaktlencsére váltott, magyarán eladta tagjogát egy lencséért – Ákos azóta nem szereti olvasni a bibliát. És végül a csapat mókamestere Pali, akire mindenki felnéz, hiszen neki már majdnem bajsza van, és leginkább Szabolcs tiszteli ezért. Pali már első elemista korában nagy gézengúz volt, egyszer rajta is kapták, amikor micisapkában lebrúnzolt a másodikról, csakhogy felmelegítse Éva néni sálhiányos nyakszirtjét. Többek szerint jó mulatság volt. Bohókás sormintájú norvég pulóvere is arra enged következtetni, hogy Pali nagyon is vicces alkat...
Hát csatlakozz Te is!
Hallgass minket, legyél jó!
Mint ők...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése