Hajdu Szabolcs és a Fehér tenyér, illetve Pálfi György és a Taxidermia. Persze azért nem itt kezdték, Szabinak például a 2000-es Macerás ügyek után 4 évvel ez volt a második nagyjátékfilmje: a Tamara.Sőt, ha emellé odateszem Pálfi Gyuri első nagy moziját, a Hukkle!-t, kérdezhetem én: „amikor már Andy Vajna Etyekből is hollybollywoodot csinál, akkor kell divatba jöjjön a folklór?” Persze a két dolog csak annyiban említhető egy mondatban, hogy tán Vajna is szereti a harcsapaprikást, és a pusztába is csak pénz kell a belekiáltott szón kívül. Belenyerített, beleröfögött, -gágogott szavakon kívül. Saját nyelveiken szólalnak meg az állatok ugyanis - Orwell után szabadon -, Játékos Demeter és felesége, Bori otthona körül, úgymint a sárga szamár (lásd a képen), vagy éppen a kék csirke. A Tamarában mindenki beszél valamilyen nyelven, míg a Hukkle!-ben a neszek és zajok harmóniáján van a hangsúly, dialógusok nélkül. Hajdu filmje egy mai, felnőtt mese, mesebeli képességekkel tarkítva, mesebeli környezetben; néha túlságosan valóságos attitűdökkel fűszerezett karakterek színterévé alakítja a díszleteiben végtelenül leegyszerűsített parasztházat. Az ágy gyanánt a padlóba vájt, kibélelt mélyedés például egészen nagystílű, akár még Lars von Trier is büszke lehetne, ha meg nem is irigyelné. A dogma isten neve feltétlenül nyelvemre kellett perdüljön miután kivettem a lemezt, ugyanis a díszletek egyszerűségét leszámítva (valamint azt, hogy a Dogville színpadon játszódik színdarabként, a Tamara meg szinte egy kamaradarab), a sztoriban felfedezhető párhuzam mellett, melyet a Dogville kapcsán említhetek, nem mehettem el: városi lány érkezik vidékre, és mindenkivel személy szerint kell elfogadtatnia magát.
Persze a dogma depresszív dán királya is mást álmodott meg USA-trilógiája első részében az idegen beilleszkedését övező bonyodalmak tekintetében, és Hajdu Szabolcs is. Így van ez rendjén, mint ahogyan nagyon is rendben van a képi világ, az operatőri munka engem lehengerelt, az alkalmazott szűrők hibátlanok. Külön figyelmet és érdeklődést ébresztett még bennem az a remekül vászonra vitt disszonancia, mely a szereplők jellemében érhető tetten. A sakkozó, felnőtt férj hirtelen s eltúlzott infantilis kirohanását említeném meg itt, mely önmagában is kontraszt teremtő egy jelenetben; majd pedig ugyanő lesz az (Demeter), aki enged a felszín alatt megbúvó, ki nem mondott feszültségeken – rendet tesz a fejekben, melyekbe igazán csak az állatok látnak be.
Mindent összevetve a Tamara egy jó film és egy annál is jobb magyar alkotás, melyet anno, a filmszínházból kiáramlók, sajnálatomra, igen nagy számban művészfilmeztek, „art-moziztak” le. Nem tudom. A Tamarának van sztorija, kedves, és tanulságos történetet mesél el, mit mindenki magának oldhat fel, vagy… Hajdu Szabolcs nyitottan bánik az elvont kellékekkel, nem próbál sokkolni összeférhetetlen képkockákkal, jelenetekkel, elmebetegekkel. Nem hajhássza a szenzációt. Nem akar sokat. Mesél.
Tamara
Gyártási év: 2004
Hossz: 75 perc
Rendező, forgatókönyvíró: Hajdu Szabolcs
Szereplő(k):
Kovács Ágnes
Nyitrai Illés
Szabó Domonkos
Török-Illyés Orsolya
Tartalom
Egy aránylag híres, elismert és tehetséges fotóriporter, Játékos Demeter abban az időszakban, amikor történetünk játszódik, elbizonytalanodik a saját tehetségét illetően. Nem tudjuk, mi vezetett ehhez. Talán egy kudarc, kényszerpihenő, vagy valami más. Olyannyira elbizonytalanodott, hogy már képtelen magáról gondoskodni, felöltözni sem tud. A felesége megpróbálja kezelni ezt a különös depressziót, de leginkább kivár. Velük lakik a fotós öccse, Krisztián. A csaja otthagyta. Kujtorog a városban, nők után kajtat, de sosem jön össze neki semmi. Egy nap váratlanul bejelenti: érkezik hozzájuk valaki.
- Mert a múlthoz hangulat, a jővőhöz meg jelen kell... -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése