„Félek attól, hogy félreértenek. A művészfilmjeimet kevésbé kedvelem, bár a tengerentúlon ezek miatt dicsérnek. Ez a fajta film fényévekkel jobb. Annyira bolondos, amennyire elfogadják. Annyira furcsa nekik, hogy alacsonyabb szintre sorolják be. Mi a különbség ez és Kurosawa „Ikiru”-ja között? Szerintem nincs, nem igaz?” Takeshi Kitano
2007 Június 2.-án mutatják be japánban Takeshi Kitano rendezőzseni, médiamágus, szuperguru új filmjét a „Kantoku: Banzai!”-t. Egy szatirikus komédiát, melyben egy szerencsétlen rendezőt, kinek kereskedelmileg sikeres filmet kellene forgatnia, sorozatos csapások érnek miközben hét különböző stílusban próbálja ki magát.
Kitano a manzai vígjátéki (rögtönzött páros kabaré) rutinjának kiterjesztéseként festi le a filmet, hasonló mederben haladva tovább, mint előző filmje a szintén eklektikus ”Takeshis” esetében. Tetszetős rablóhúsának elkészültéhez nyársára a ma leginkább elterjedt stílusokból tűzdelgeti a falatokat: erőszak, Ozu Yasujiro emberi drámái, az ’50-es évek show éra drámái, tiszta szerelem, horror, történelmi dráma és sci-fi, plusz nemzetközi hírnevét, mint művész filmes.
Úgy fest Kitano visszakanyarodik gyökereihez, ez már a második filmje, zsinórban amely ahhoz az időszakhoz próbál visszanyúlni amikor még Beat Takeshi humoristaként a japánok kedvence volt. Szerzői, művészfilmesként szinte nem is ismerték hazájában, annál inkább a tengerentúlon és Európában, ahol a mai japán film egyik legnagyobb művészeként tartják számon.
Mi lehet ez? Vissza a gyökerekhez? A japánokat is szeretné behálozni, mint filmes? Elege lett a komolyságból-komorságból? Szerintem nem tudjuk meg soha. Kitano hiába mesél magáról filmjeiben, továbbra is megmarad a rejtélyes és többnyire megérthetetlen keleti embernek. Mi így szeretjük szeressétek Ti is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése