Te becsatlakoznál?

Porízű pofával lépett a bárba, savszagú leheletek összessége lépett belé. Kellemetlen volt, nagyon, a füst égette a szemét – soha, ezelőtt nem járt még ilyen helyen –, a részeg tinorrúk gajdolása idegesítette. Volt már részeg, nem is egyszer annyira kész, hogy fogalma sem volt mit művelt a természettel és az vele, de az mérhetetlenül zavarta, ha körötte részegek mulattak és ő nem volt az. A lehető leggyorsabban pásztázta végig a termet, mindent bevésetett, ha esetleg utódja érkezne – Ne adj’ Isten! – akkor, legyen már legalább némi helyismerete.

Benyomult, továbbra is utálkozva, de mégis, ha muszáj alapon, alámerült a bántóan savas közegbe, verítékcseppek szaladtak le orrnyergén. A figyelmet felkelteni nem szabad, rutinos viselkedést erőltet magára és a pulthoz lép – életében először – és rendel egy italt. Hogy mit? Teljesen mindegy, lehet te ezt hiszed, ő nem! Pontosan tudja, hogy a magafajtának leginkább egy sörre van szüksége, ez vezetheti el legkönnyebben, feltűnés nélkül a céljához. Mert, hogy van kire ügyelni az egészen biztos. Miközben vár, hogy a hüllőszerű, de menyétképű csapos teljesítse „kívánságát”, bármennyire is undorodik a közegtől, beszívja azt. Furcsa érzései vannak, soha nem járt még itt, soha nem járt még hasonló helyen sem, ezeréves fényképek táplálták, társainak „emlékeiből” hizlalta tudásanyagát, de… Soha nem lesz ugyanaz, bármennyire igyekszenek, és ezért fognak egyszer elbukni, mindenkit nem lehet ezzel a maszlaggal megetetni.

A sör hidegnek tűnt és büdös volt, a hüllő-menyét zsíros ujjlenyomatokat hagyott a korsón – na ez viszonylag plasztikus – melyek képtelenek voltak beleveszni az üveg oldalára kicsapódó nedvességbe. Óvatosan, bár a tapasztaltság látszatát próbálva kelteni kortyintott egyet, majd még kettőt, egészen kellemes volt, még a bűzt is elmosta egy pillanatra. Meg akarta próbálni, egész egyszerűen muszáj volt észrevennie, hogy ki az őr, életek – csupa nagybetűvel – függtek ettől, gyorsaságában és ügyességében nem bízhatott meg teljesen, idegen terepen portyázott.

A teljesen tökéletes utánzat lételméletének elvetése, az amely elvezethet egy mélyebbfajta tisztánlátáshoz, ahol már a részletekben való elveszés veszélye nélkül tudjuk egészként, egységként kezelni a látottakat és egyszerűen észrevesszük, azt ami elüt a dolog alapvető természetétől. A pult túlsó végén tohonya nő ült, fröccsszaftos pohara félig üres, abba bámul lehajtott fejjel, jobbján nagydarab, izmosnak tűnő pacák búgja a fülébe a szokásosat, tömpe ujjainak gyászkeretes végződései látható rutinnal kalandoznak az asszony zsírosan csillanó hajtincsei közt. Retkes, kis csatornapatkány motyogja mantráját a sörös üvegébe, néha beletúr ócska zakója belső zsebébe, régi órát vonva elő, rápillant, majd visszatér imádottjához. Csúzzal megvert, slampos, takrítónő bukkan ki az árnyak közül, kerekeken guruló, rozsdás felmosó vödre urnaként követi, sertepertélve halad az asztalok között, ahol foltot talál megáll, majd összemaszálja, pillantását nem emeli asztallábközépnél feljebb, számára csak a padló létezik. A környékbeli huligánok otthon érzik magukat, uniformizált rémálomba való viselkedésmintákat követnek, egyformán otrombák, hangosak és részegek, az elfogyasztott alkohol mennyiség kicsapódik a viselkedésükben. – Az az érzése, ez bárhol lehetne!

Fürkészi az arcokat, a mozdulatokat, a történéseket, már a második sör hömpölyög alá, és még mindig nem tudja, hogy ki az. Hiába vett részt annyi szimuláción, ez mégsem ugyanaz. A milliárdnyi emberi tudat kivetülésének kollektív anyagiasulása ez. Csak úgy hívják Mátrix! Nagyon korán szakadt ki belőle, talán valami hiba folytán, mert hiába tökéletesek Azok, a véletlen hatalmát, ők sem tudták képletbe foglalni eddig. Pedig biztos dolgoznak rajta! Voltak már ilyen – olyan kalandja, kisebb küldetések, rutin munkák. Első igazán fontos missziója azonban most zajlik, mikorra a harmadik sör megérkezik, elérkezettnek látja, hogy rászánja magát a készülődésre: „A felénél kimegyek!” – dönti el, és már-már kétségbeesetten jár a szeme, ide – oda kapkodja és kutatja az őrt. Mindegyik viselkedése teljesen összeszedettnek és normálisnak tűnik, természetesen ebben a környezetben. Tudja, hogy az őt körülvevők túlnyomó többségének anyagi megnyilvánulása sztázistartályban hever, a tudatuk az csak ami a káprázat világában csapong, hogy Azok lekössék a „túlzott” agyműködést.

Van azonban valami, mely pusztán a megtévesztést szolgálja, anyagtalan bithalmazok kivetítése, a káprázat világában portyázó hivatalos potyautas, egy úgynevezett véderő program, magasan fejlett mesterséges intelligencia, itt van valahol közöttük. Miképpen fürkéssze, szűrje ki néhány perc alatt? Az általa elképzelt és a szimulációkban bemutatott viselkedési szokások követik a tendenciát, mindössze ennyi a viszonyítási alapja. Azt azonban észreveszi, hogy mennyivel élőbbnek hat a Mátrix, mint azt a szimulációk tükrében képzelte, de mint felszabadított elmét az még inkább arculcsapja, hogy mennyire életlen a káprázat világának képe. Mint öntudatára ébredt és a valóságra eszmélt érző lényt, nem lehet becsapni, az illúzió tökéletes, de lelketlen.

Egyre jobban izzad, az utolsó poshadt kortytól kirázta a hideg, nem gondolta volna, hogy a hólyagfeszülést ilyen jól hozzák – tökéletesnek mondható. Lefordult a székről, a klozet felé indult, a kétségbeesés el kezdett dörömbölni, még mindig nem tudja, hogy melyik az őr, az ideje fogytán, a folyamatosan cirkáló „vírusvadász” osztagok, bármikor a nyomára bukkanhatnak idebenn, odakünn bármikor a hajóra találhatnak a reguláris őrjáratok. Nincs más út, meg kell próbálni. Belökte az ajtót, a bűz homlokon nyomta, a rozsdás csövek és a hámló vakolat kipárolgása fűszerezte a virtuális ürítmények majd’ tökéletes szaganyagát. Rohadt egy hely!

A pepita mintázatú falat és padlót barnás-fekete nonfiguratív rajzolatok borították, sárgás árnyalatú, összefüggő folyadék torzította a padlólapok szimmetriáját. Az utolsó fülke balra! Végignézte az összes fakkot, többnyire nem volt ajtó, a levegő tiszta – munkára. Belépett, majd bereteszelte a meglepőnek ható, létező ajtót Nem vacakolt a sör maradványainak szabadon engedésével, tudta csak hamis, műérzet csupán, az idő meg sürgette. Felhágott a fajanszra, és elkezdte szétszerelni a tartályt. A kapocs a valósággal itt kézzelfoghatóvá válik, több hónapnyi kutatómunka után bukkantak a 113/34A boly energiatovábbító csatlakozójának biztonsági kapcsolójára, melyet a Mátrixban ez a lerohadt vizesblokk jelképezett. Ha sikerül megbolygatni a rendszert, akkor ezzel, akár több ezer embert lehet kicsatlakoztatni, és szabaddá tenni őket. Ha sikerül!

Az oldala egyre jobban szúrt, de nem engedheti meg magáénak a késlekedést, az őr valahol itt van, bármikor rábukkanhat, végezni kell, hogy minél előbb szabadulhasson, a hamis világkép egyre jobban nyomasztja. Csuklóig a hidegvízben, turkál, motoz, keresgél, aztán megleli a fontos alkatrészt, a könnyű gömböt, amely a szelep hibátlan működésében fontos szerepet tölt be, és kihúzza. A víz kizuhan a tartályból és befröcsköli a cipőjét, némi vérrel együtt. Nyel egy nagyot, azaz nyelne, valami gombóc van a torkában. Könnyed feszítést érez a nyaka két oldalán, tompa reszelést a légcsövében, kiemeli vizes jobb kezét a tartályból és megtapogatja a nyakát. Megközelítőleg golyóstoll betét vastagságú fém tűt tapint ki, mely eltűnik nyakának húsában, nyugalmat erőltet magára, nem moccan, csak jobb kezének ujjai táncolnak végig a hengeres fémen, nyakától elfelé, eredetet kutatva – négy csempe találkozásánál, a falból bukkant elő, hogy pontos tökéletességgel felnyársalja őt – legalább is valami ilyesmi tudatosul benne, amikor rádöbben furcsa helyzetére. Talán, hogy erőt merítsen nyakának másik oldalát is ellenőrzi, megnyugszik, tényleg átdöfték, a tű tovább folytatódik és eltűnik a fülkéket elválasztó farostlemez falban, mindenféle átmenet nélkül.

Az idő értelmét veszti, ő meg csak ácsorog, várja, hogy leperegjen életének filmje, de semmi nem történik, benti élete nincsen, az odakünn pedig nem szivároghat be. Lehet, hogy valódi testében látna valami mozit, de a tudat nélküli agy nem alkalmas ilyesmire. A két világ határmezsgyéjére szorult léleknek, még a megváltás hangulat sem adatik meg, már ha valaha is létezett, lehet puszta káprázat csupán.
A tű úgy tűnt el ahogy érkezett, észrevétlenül. A kilyuggatott test gyönyörű vérpermet koszorú közepette rogyott a csészére, groteszk módon huppant alá, majd ülve állapodott meg, megcsúfolva a rendeltetésszerű használatot.

Prost teste rándult egyet, majd kásás vért köpve bukott előre a székben. A riasztás azonnal megérkezett, felfedezték őt odabenn, ezáltal őket idekünn. Nem volt idő sem sajnálkozásra, sem takarításra, a riadó elmosta a döbbenetet. A Lucullus cirkáló leoldott az adatátviteli csatlakozóról, az elktromágneses teret gerjesztő motorok maximumra pörögtek. A „sarkon” beforduló Őrszemek már csak a kudarc keserű esszenciájára bukkanhatnának, már ha lenne hozzá affinitásuk!

Így:

Holnap alámerülünk a Mátrix mítosz továbbgondolt előzményeibe, hangulatába, mely utazásunkhoz a méltán sikeres Animátrix című animációs szkeccsfilmet vesszük alapul!

Tehát:

2007/09/11

20:00 – 22:00

Calipso 93.6

Képtelen Hangulat

ANIMÁTRIX