666#
Az első vér – Rambo – 1982
/First Blood/
Meglátni és megszeretni csupán egy pillanat műve, aztán jó néhány éven keresztül rágja magát bele, az életedbe. Valahogy így voltam gyerekkoromban Sylvester Stallone-val. Alig lehettem hat éves, amikor először megpillantottam azokat a képsorokat, és ez a film azóta sem ereszt. Stallone mint volt kedvenc „színész" azóta már a ködbe vész, de a Rambo az maradt.- Személyes kult.
John J. Rambo (Sylvester Stallone) a Vietnamot megjárt zöldsapkás elit katona, valahol északon rója az amerikai országutat, kisvárosba ér, megebédelne. Sajnos nem teheti, a környékbeliek, és a helyi vaskalapos minimál diktátor seriff (Bryan Dennehy) azt nem engedélyezheti: „Héj te csavargó! Mi nem igazán kedveljük a fajtádat, itten errefelé!" Megalázó szívességként elfuvarozza a kelletlen Rambo-t a határig, és sok szerencsét kívánva kitessékeli a városból. Rambo megelégeli a sorozatos megaláztatásokat, mely a józan ésszel megmagyarázhatatlan, az amerikai népesség körében „népszerű", ortodox veterán ellenesség sajátja. Hősünknél viszont betelik a pohár, azon melegében visszaindul, serifünk a visszapillantóból észleli és előzetesbe hajítja csavargásért. Az őrsön a szokásos procedúrák felkavarják Rambo régi, vietnami emlékeit és bekattan, katonai kiképzésének köszönhetően könnyedén szökik meg és a várost övező vadregényes hegyvidék mélyébe menekül. A kisváros rendőrei üldözőbe veszik, de egykettőre megfordul a világ rendje, az üldözött Rambo-ból vadász lesz, aki gerilla módszerekkel, könyörtelenül leszámol üldözőivel. Az ügy kiterjeszkedik, az állami rendőrségen túl a nemzeti gárda is tiszteletét teszi, sőt megjelenik Rambo egykori parancsnoka is (Richard Crenna), hogy észérvekkel próbálja rábírni, a szökevényt, hogy adja fel magát. Rambo azonban eljutott egy olyan tartományba, ahonnan már nincs visszaút, eddig tűrte a megaláztatások, a semmibevétel, az elfeledtetés béklyóit, eddig. Döntése véglegesnek látszik, egyedül száll szembe az ellene kivezényelt „hadsereggel".
Soha többé Vietnam! Már nemcsak azért mert rengeteg pénzbe került (vannak kiknek ez a legfontosabb tényező), mert rengetegen haltak meg, mert az államra nézve óriási presztízs veszteséget eredményezett. Hanem azért is, mert mit kezdünk ezzel a rengeteg, szerencsétlen veteránnal? Azontúl, hogy a Rambo egy kivételesen izgalmas és profin elkészített akciófilm (sokkal többre én sem tartom), megpróbál komoly társadalmi kérdéseket is feszegetni, és némi melodramatikus ízzel a szívünkig hatolni. Van akinél sikerül vagy nem.
Szereplők:
Sylvester Stallone
Brian Dennehy
Richard Crenna
Rendező: Ted Kotcheff
Történet: David Morrell
Forgatókönyvíró: Michael Kozoll
Operatőr: Andrew laszlo
Zene: Jerry Goldsmith
665#
Félelem és Reszketés Las Vegasban - 1998
/ Fear and Loathing in Las Vegas/
Féktelenre kondicionált ámokfutás a nagy „Amerikai Álom" gerincén. Hunter S. Thompson önéletrajzi lidércnyomása először írott formában hódoltatta be a közönséget, néhány évtizeddel később a filmvászonra is beóvakodott, majd robbant. Az alig néhány nap bizarr történéseit felölelő mű, hiába dolgozik idő tekintetében szerény intervallummal, gyönyörűen képes rámutatni az amerikai társadalom minden rétegét rágó, szipolyozó mételyre, ezentúl pedig arra, hogy ezek a problémák mindenki számára egészen egyszerűen észrevehetőek, csak egy kis empátiára van szükség, meg arra, hogy szélesre tárd a szemed.
Raoul Duke újságíró (Johnny Depp) és „ügyvédje" Dr. Gonzo (Benicio Del Toro), úgy döntenek elég volt, most már aztán tényleg és kihasználva Duke megbízatását – mely szerint egy sivatagbeli motorversenyről kell közvetítenie Las Vegas környékéről – bevágják magukat egy nagy dög, vörös cabrioba és irány az országút. Természetesen az ember, ha hosszú útra indul, szüksége van bőröndre, nekik csupán egy kellett, de milyen! Duke, hogy az út és az ottlét kellemes legyen, telepakolta poggyászukat az abban a pillanatban az államokban fellelhető összes típusú kábítószerrel, meg némi alkohollal és indulás után azonnal neki is látnak. A film hátralevő részében tanúi lehetünk, hogyan fogyasztják el pontról-pontra az ellátmányt, és ezek hatása alatt milyenebbnél-milyenebb kalandokba keverednek. Útjukat kopaszodó hippik, főrendőrök, sportolók, csőcselék, pincérnők, szerencsejátékosok, „művészek"... szegélyezik.
Szereplők:
Johnny Depp
Benicio Del Toro
Christina Ricci
Gary Busey
Rendező: Terry Gilliam
Történet: Hunter S. Thompson
Forgatókönyvíró: Terry Gilliam, Tony Grisoni, Tod Davies, Alex Cox
Operatőr: Nicola Pecorini
Zene: Ray Cooper
664#
Salo, avagy Sodoma 120 napja – 1975
/Salò o le 120 giornate di Sodoma/
1944-ben járunk a nácik által ellenőrzött észak-olaszország, Salo tartományában. Vidéki kastélyba húzódó perverz arisztokraták ülnek tort. Erőszakkal, gyakorlatilag rabszolgasorba taszítanak, több tucat fiatal fiút és lányt, kiknek feladatuk a teljes alázat. Elképzelhetetlenül mélyre szállnak az aberrációk bugyraiba, megjárva azoknak minden szegletét. A szexuális ferdülések összes skálája nyílt bemutatásra kerül, a lelki és testi erőszak elkövetése, mint örömforrás, az ember mint egyéniség, és mint gondolkodó, érző lény teljes és végleges eltörlése a kimondatlan cél.
Pier Paolo Pasolini olasz filmrendező utolsó munkája ez, a méltán hírhedt Sade márki botrányos regényét ültette át a náci Olaszországba. A Salo…-ban kíméletlenül mutatja be, egyfajta sajátos és torz tükörben – mely persze nem lehet eléggé elrugaszkodott, hogy felérjen a valódi borzalmakhoz – egységes masszává sürítve a világ összes önkényuralmi, diktatórikus rendszerének kivonatát. Ezek hatását az áldozatokra, és az ebben edzett lelkek teljes dehumanizálódását. Természetesen, a kritika csak, mint öncélú perverziót, beteges kedvtelést emlegette a filmet és megpróbálta a lehető legmélyebbre temetni. Pasolini sohasem volt az a nagy kedvenc Olaszországban, folyamatosan a cenzúra és a politikai oldalak kereszttüzében próbált alkotni. Művei felkavaróak, provokatívak és nemcsak a kendőzetlen szexualitás bemutatása miatt féltek tőle, alkotásainak mélyre ható, elmeébresztő ereje, és Pasolini megtörhetetlensége volt a fő probléma. Emellett a rendező nyíltan vállalt homoszexualitása is sok szemet szúrt. Nem sokkal a film bemutatója után, azóta is tisztázatlan körülmények között elhunyt, megölték. Tettest találtak, de a bizonyítékok nem voltak meggyőzőek, számos elmélet született, halálával kapcsolatban. Az egyik nagyon is rímelne életére: filmjeinek mélyreható és sokkoló mivolta talán túlságosan is felpiszkálhatja a közt, ezért a hatalom félreállítja. Szegény Pasolini, talán pont az, az a Hatalom lépett fel ellene is, mely ellen egész életében harcolt.
Szereplők:
Paolo Bonacelli
Giorgio Cataldi
Umberto Paolo Quintavalle
Rendező: Pier Paolo Pasolini
Történet: Marquis de Sade
Forgatókönyvíró: Pier Paolo Pasolini, Sergio Citti, Pupi Avati
Operatőr: Tonino Delli Colli
Zene: Ennio Morricone
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése