Three, two, MOZIÜNNEP one: GO!!!

"Augusztus 30., csütörtök és szeptember 2., vasárnap között, immár negyedik alkalommal, idén is lesz Moziünnep, mikor is Magyarország szinte összes mozija tárt kapukkal várja a filmek szerelmeseit. 44 településen négy nap alatt több mint 200 film pereg majd, több mint 289 vászonra vetítve, maximum 360 Ft-os jegyáron. Idén a korábbi évekhez képest is színesebb kínálattal, még több kiegészítő programmal várják a közönséget a hazai filmszínházak.

A Moziünnep alatt öt premier és kilenc premier előtti filmet nézhetnek meg az érdeklődők, köztük négy hazai alkotást. A napokban derült ki, hogy Fliegauf Benedek új alkotása, a Tejút, valamint Novák Erik rendezésében a Zuhanórepülés szintén bemutatkoznak a Moziünnepen.

Európában először Tarantino és Rodriguez új filmjét, a Grindhouse-t a Moziünnep alatt láthatja majd teljes terjedelmében a közönség, illetve a nagy érdeklődésre számot tartó Next című thrillernek Nicolas Cage főszereplésével is lesz egy premier előtti vetítése.

Idén a Moziünnep díszvendége Jiri Menzel, aki Bohumil Hrabal keserédes regénye alapján készült filmje, az Őfelsége pincére voltam premier előtti bemutatójára utazik Budapestre. Vele a közönség augusztus 30-án 20 órakor találkozhat a Művész moziban, míg Kamondi Zoltán rendezővel, Melis László zeneszerzővel, és a főszereplővel, Molnár Piroskával a Dolina-közönségtalálkozón augusztus 31-én 21 órakor szintén a Művész moziban, a Zuhanórepülés két főszereplőjével, Nagy Zsolttal és Törköly Leventével pedig szeptember 1-jén 20.30-kor a Palace Westendben.

A hagyományoknak megfelelően a vetítéseken és közönségtalálkozókon túl idén is számos egyéb meglepetés színesíti majd a programot: Szegeden fotópályázatot hirdetnek a Moziünnep alkalmából, Miskolcra látogat Báron György filmesztéta, Budapesten az Odeon és a Corvin moziban be lehet kukkantani majd a gépházba, illetve az ASVA is szervez egy kerekasztal-beszélgetést Kalózok és filmesek címmel Árpa Attila és Herendi Gábor részvételével az Uránia Kávéházban, augusztus 31-én 11 órakor.

Minden eddiginél több „Felkonf”-ot hallhatnak majd a nézők: Réz András Terry Gilliam új filmjét, a Tideland-et ajánlja majd, Eszenyi Enikő a Dolinát, Epres Attila a Vaskabátokat, melynek egyik szinkronhangja, míg Dombóvári Vanda az Igen, akarom? című francia romantikus filmvígjátékot, mely a Moziünnepen kerül a mozikba.

Sztár jegyszedőkből is lesz bőven: a Moziünnep nagykövetein – Cseh László, Kamarás Iván és Gönczi Gábor - kívül Lajtai Kati a Crystal énekesnője, az Animal Cannibals, Schell Judit, Elek Ferenc, Kovács Lázár, a Barátok közt-ből Bruckmann Balázs és Réti Barnabás, Szabó Győző és Oroszlán Szonja - hogy csak néhányat említsünk az ismert arcok közül –, mind ott lesznek majd a Moziünnepen.

A Moziünnep látogatottsága az indulás óta folyamatos növekedést mutat. Az elmúlt 3 évben összesen több mint 1.000.000 jegy kelt el országosan a rendezvénysorozat ideje alatt."

forrás: www.moziunnep.hu

Menj moziba, legyél aktív!

Miért?

Vajon miért lövik halomra egymást gyerekek? Vajon miért élnek nyomorban egy világvároa árnyékában milliók? Vajon miért nem tesz semmit a hatalom? Vajon miért engedi ezt Isten?

Próbálkozunk, talán összejön valami, hogy némi betekintést nyújtsunk, természetesen egy kultfilm segítségével, ha már megoldást biztosan nem kínálhatunk.

2007/08/30

20:00 - 22:00

Calipso 93,6

a Képtelen Hangulat elővezeti:

Isten Városa /Cidade de Deus/

Fernando Meirelles filmje

"Hallgass minket, legyél empatikus!"

fülledtség lészen minden vonalon

szevasztok!
a Képtelen Hangulat című kultfilmekkel foglalkozó műsor elérkezett 52. adásához, melyben egy újabb magyar gyöngyszemet készülünk elővezetni NEKTEK! nemsokára, egészen pontosan 85 perc múlva kezdetét veszi kirándulásunk, melynek célja egy kietlen mező centrumában üzemelő ládagyár. lesz szögelés, csiszolás, gyalulás, ebben a sorrendben. melósruhával készüljetek. a művezetők: anka & frank (vigyázni kell velük).

tehát: Egészséges Erotika
20:00-tól a Calipso 93,6-on

tartsatok velünk, mer' dolgozni élet!

Majd megveszünk...

Hát ti?

Mi igen.

Ti nem?

Miért?

Na, várjatok...

Most?

Kicsit rosszabb végre?

Akkor jó.

Nem kell más.

Csak, hogy jó legyen.

Szóval hallgass.

Minket.

Legyél.

Jó?

Szubjektív Filmajánló: Sono Otoko, Kyôbô ni Tsuki – Violent Cop – Erőszakos Zsaru

Köznapi egyszerűség, mely puszta amatőr filmnek hat, erős húzat, mely végig perzseli az agyat. Türelem, akik ugyanis nem bírják a tempót, ezúttal a szépen-lassan csordogáló mesélőkedvet, nekik nem mondhatok egyebet forduljanak nyugatnak. Igen, végre megérkezett hozzám is és hozzátok is, a majd’ húsz éves késés sem tudott koptatni értékein és felkavaró lélekmételyszerű jellegén, itt van nekünk az első számú japán kulturális és művészeti szakember, első számú filmje! Éljen Takeshi Kitano és az Erőszakos Zsaru.

Hajléktalan öregember vacsorál valahol a nagy tokyo-i éjszakában egy buszmegálló plexi börtönében, hosszan kitartott kép, szemlélhetjük a környezetet, megpróbálhatjuk kisilabizálni mit fogyaszt az úr, esetleg ráncaiból kiolvasni életét…majd placcs érkezik egy szabványos bőrfoci, annyi a vacsorának. A nyugati, különösen a hollywood-i dramaturgiához szokott nézőnek idegen lehet ez a fajta realista vonal, hiszen a labda minden előzmény nélkül kerül a kamera által a látószögünkbe és nem a szokásos vágóképben láthatjuk az arrafelé koslató labdakezelőket. Ehh, mindegy is, szóval randalírozó japán tizenévesek zavarják meg eme minden értelemben kései vacsorát. Először csak a labdával ízetlenkednek, majd tettlegesség következik és űzik az öreget árkon-bokron-korláton-parkolón át, ütlegek, rúgások, szidalmak formájában érkezik a megaláztatás. Valahogy nem is az a felkavaró amit az öreg kap, hiszen ezek a fiúk még nem túl durvák – vért nem is látunk, de a csíra már szárba szökkent – hanem az erőszak ennyire céltalan megnyilvánulása izzítja be a lelkiismeretet. Majd amilyen hirtelen kezdődött, olyan modorban ér véget az eset és a fiúk feldobottan hazakerekeznek, márvány koptatott farmerjuk szára lengedezik a menetszélben. Vágás, felső kameraállás, az egyik fiú érkezik meg többszintes, kertes házához – fontos: Tokyo-ban ez a jómód egyik jele, szegény városnak alig van hely, a gazdagoknak meg igen – kisvártatva egy öltönyös úr érkezik a házhoz és becsönget. Kitano san első felbukkanása a filmvásznon, az első saját rendezésében. Ezt jól meg kell jegyezni, hiszen innentől kezdve hozza szinte ugyanazt az érzelmek nélkülinek tetsző faarcot, mint amit majd minden, elkövetkezendő rendezésében láthatunk, ez azonban megtévesztő, nagyon is valódi és élő érzelmeit tettei, cselekedetei által adja át nekünk. Tehát becsönget, az ajtót nyitó édesanyát félreállítja rendőrigazolványával és a felsőtraktusba siet a fiúért. Kinél rögtön egy pofonnal nyit, válaszként sírást kap és ha ez még nem lenne elég, hogy rájöjjünk valójában egy gyerekkel áll szemben a zsaru, a következő arculcsapások súlya alatt a földre rogyó gyermek mellett a polcon kisautók és egyéb játékok láthatók, még nem szabadult meg tőlük, de már hajléktalanokat molesztál, furcsa egy világ ez emberek. Azért annyira mégsem! – Szokjuk! A zsaru célja mindössze ennyi ezzel: „Holnap feladod magad!”, nem is vár tovább távozik, tudja, hogy célba ért. Hát ilyen egy erőszakos zsaru, és ilyen is marad, sőt a film hátralévő részében egyre inkább eldurvul.

Nem is szeretnék pár szónál többet vesztegetni, az amúgy a klasszikus japán bűnfilmek nyomvonalán haladó történetre, mindössze ennyit: a tapasztalt és dörzsölt zsaru új társat - tanítványt kap, kábítószer ügylet majd gyilkosság történik, megjelenik a zsaru félkegyelmű húga, yakuza vonal bekacsint, majd rá pár percre kiderül, hogy a régi kollega tégla, majd ő is meghal, a zsaru nyomoz – nem válogat az eszközökben – rengeteg a vér, ezek következményeként kikerül a testületből, húgát elrabolják, minden összeáll a végső leszámoláshoz, a tanítványt azonban nem sikerül megmentenie…

A zsaru csak sétál, - a film során talán kétszer láthatjuk autót vezetni - Kitano tisztelettel adózik annak amit a szamuráj útjának neveznek. A zsaru is bejárja azokat a magasságokat és mélységeket melyet annak idején, ezek a harcosok, természetesen teljesen más modorban, de az alap esszencia melyet közvetít, szinte megegyezik katana forgató „ősei” hitvallásának sok elemével. Azonban úgy is szemlélhetjük a zsaru alakját, mint egy végletesen romlott és megveszett gazembert, aki rendőr bőrbe bújva éli ki szadista hajlamait, semmiféle erkölcsi és etikai rendszerhez nem tartja magát, áthágja a szabályokat, látszólagos semlegességgel kúszik az életvonalon ki-kinyúlva és elszakítva egy-egy fonalat. Bármelyik értelmezést vesszük alapul – én vallom, hogy bármely, természetesen ezeken kívüli értelmezés helytálló, ha a nézőben ez kivált valamilyen érzelmi, intellektuális épülést – nem mehetünk el a magányosság mellett, mely itt a zsaruban testesül meg, de kivetíthetjük a modern, városi ember sztereotipizáltságára és a gyorsuló, elidegenedő világ egészére, unalomig ismételt közhelyek ezek manapság, ez a film azonban 1989-es, de lehet, hogy már akkor is unalmas volt, nem tudom, nem emlékszem.

Arra viszont igen, hogy Kitano már itt első rendezésében lerakta saját stílusának sarokköveit, a monotóniába hajló történetmesélést, a tengert, mint meghatározó természeti jelenség súlyát, az összjapán emberi sztereotípia megtestesüléseként saját magát, az erőszak bővérű és majd’ tiszteletlen leleplezését, és persze az úgynevezett „ nagybetűs hangulatot”. A magam résziről ezért szeretek leginkább Kitano filmeket szemlélni, imádom ahogy körbefog és átitat ez a teljesen idegen kultúrában kifejlődött egyed agyműködésének mozgóképes kivetülése és érzem valahol azt, hogy hiába választ el tőle sok ezer kilométer, minimum a harmincheted unokatestvérem.

Ej-ej erőszakos zsaru, nem lehet nem pórul járni, egy film az embertelenségről – mely maga az emberi természet , a magányról – legyen már legalább egy nyomorult családod, arról, hogy nincs más út – nincs kegyelem, nincs többé „…fordítsd oda a másik orcádat is…” (Mé’ valaha vót?). A vadak felfalnak, ha nem leszel te is azzá, azonban ha vaddá leszel, végül magadat falod fel. És ez így van rendjén, yin és yang fogakat és karmokat növesztett és tépik szaggatják egymást, egyik sem jobb a másiknál – ne legyünk „rasszisták” – persze nem új keletű formációja ez nekik, már azelőtt így volt, míg szelídségükben egyáltalán fel vázolta volna „őket” valaki. Világunk elkerülhetetlenül rohan a végzete felé, civilizációnk elképesztő sebességgel vagdalja ki saját testéből a zaftos mócsingot és vígan falatozik. Könyörgöm, legalább próbáljunk kevésbé segíteni neki!

"Csókoltatom a kisasszonyt az írópéppel, nagyot hozott!"

SARS SORS, avagy: Ment a szótlan durva fejjel...

...arra gondolt: kő már nem kell, a kés pont megteszi. Illetve nyilván az ember teszi meg, a kés csak eszköz. Sőt, most a legjobb, s persze a cél is csak tovább szentesíti a magasztalhatatlant. Azért még egyszer a levegő dobta, de már nem kapta el.

Egyszerűen Bobby Peru mögé hullott, mert nem kapta el.


Igaz, a sars-szal nem így járt: Big Tuna sűrű levegőjét, ezt az esszenciális veszettexasi balzsam-áramlatot már egy hete fertőzi a mocskos, coloradoi passzát. Biztos a nyúl is fertőzött volt, ha nem délibáb– jutott dűlőre magában, de hogy került ide? „A (siva)tagba szakadt nyúl” – hisz’ picinek éppen nem volt mondható: min élt? Mert hogy a homokban napokig pengeélen táncolt, az biztos. Szegény Siva... Ja, így nevezte el magában. Meg persze a sivatagban, ahol még mindig volt. Illetve a „sivatag”-ból, amelyik szóban volt – abból vette ki. Siva, a tagbaszakadt nyúl...

Legalább már van neve annak, amibe biztosan belehal. Jó, neve eddig is volt a sarsnak, de mostanra a közvetítő kiléte sem ismeretlen: ha a mérgezett levegő nem is, Siva majd mind a 4 lábával maga mellé húzza – nem a gyomrába, de a sarsi lelketlen katlanba. Már ha lesz rá ideje:

még meg kell semmisítse az univerzumot a jelenlegi korszak végén...

P.S.:

Kali-júga! Kali-júga!
Szájra vett a Pali húga…

Újra úton vagyunk!

...és száguldunk tovább a kultikus celluloidszallagok tajtékos hátán a hallójárataitokba, reméljük nem ütközünk akadályba...

Szóval 4 hét eltelt, megfelelő módon éreztük és pihentük magunkat ki, és az egyetlen ami ez alatt tartotta bennünk a szuflát az Te vagy Nyájas Hallgató!!! - ezt jól vésd az eszedbe!!!

Visszatéréés témájában nehezen született meg a döntés volt némi vajúdás, meg logisztika, megoldottuk. Így: jövő hét csütörtökén 20:00 órai kezdettel belevágunk újra és ígérjük nem nagyon hagyjuk abba sőt...

Tehát David Lynch 1990-es munkáját vesszük elő amely a Veszett a Világ hangzatos címet viseli, legalábbis magyarba, várjátok és fogadjátok ezt szeretettel.

Ígérjük jó lesz!

ja és: "Hallgass minket, legyél veszettül jó!"

Figyelem: Hülyeség-riadó!

Újfent bebizonyosodott, hogy egyesek sajnos túlzottan is komolyan veszik a Képtelen Hangulat buzdító szavait. Amivel nem is lenne baj, ám a hisztis, dauerkópé hátébé édesanyák ezentúl kíméljenek meg a replikától, ha egy mód van rá! Most is itt van ez a nyári szünetében unatkozó, ugyanakkor a kultúrára roppant fogékony kölök, a Jani, akinek felmenői talán egy picit jobban aggódnak csimotájuk lelki világáért, mint amennyire 2007 rohanó mindennapjain az elvárható lenne. Jó, Jani valóban nem normális, azonban egészséges lesz a tejtől, és addig sem tanul hülyeségeket a nyári hőségben kitikkadó, este uncisörrel megfáradó aputól a tv előtt.

Tehát, kedves G.-né!

Nem örülök, hogy megkeresett problémájával, az pedig kifejezetten bosszant, hogy meg is talált. Azonban, ha már baromságokat kérdez, hadd válaszoljak: Jani egy pöcs, maga meg túl öreg ahhoz, hogy felállítsa. Mielőtt azzal vádolna, hogy összehozom magát a szexxel, nyugodjon meg: Hitlert előbb engedném bar micvóra. Tanácsom: varrjon Janiba napalmot, vagy fáradjon el hamarabb, mint a többiek. Addig, míg nem az ön szemét hordja mandzsettaként a lurkó, higgye el… – vagy, tudja mit?

Ne!

Bubis, vagy nem bubis? – az itt a kérdés...

Fever vagy Soho, duó vagy trió, Old Man’s vagy pogó, bio vagy Rio, nálam vagy nálam, capuccino vagy melange, eszik vagy isszák, bubis vagy nem bubis? Sznobolda röviden.

Az ember könyvet is írhat a sznobizmus kultúrköréről, létéről, annak kiskapuiról, szokásairól; igen, egyfajta kézikönyvet is piacra bocsátott valaha Ernyei Béla, akinek tán szintén nem amalgámmal tömik a fogát, ha úgy adódik – tehát így is lehet. A könyvet nem olvastam, lehet, túl sznob vagyok egy Ernyeihez, de nem, pusztán nem érdekel egy kiöregedett casanova eszmefuttatása, arról, hogy mi a sznob meg az „álsznob”, akiket ő mennyire utál – neten olvastam. „Sznobbarométer” a címe a könyvnek. Ha egy sznob barom étergőzbe fojtott kalandozásait prezentálná keménykötésben, arra bizonyisten rárepülnék. „Egy nagyvilági úr folyt el az alvilágban”. Remek cím lenne, leírná, hogyan fürdetett meg kurvákat egy kád Evianban, mekkora elánnal spriccelte szét rajtuk a XVI. Lajos korabeli franciaágyon a Mummot, et cetera, et cetera. Persze közben éter, kokain, mert kell a vitamin. Ha bántja a nőket, Amerikai pszichó (plágium), ha nem, akkor hajrá sznobok, lelkesebbje! Ernyei, Ernyei!

„A Britney rajongó azt mondja a kispálos, barnagatyás lányra, hogy sznob;a kispálos azt mondja a Truffaz rajongóra, hogy sznob;a Truffaz rajongó azt mondja a Beethoven rajongóra, hogy sznob;a Beethoven rajongó azt mondja a Schönberg rajongóra, hogy sznob.”

Ez már Internet. Hallottam, a sznob nem netezik, és azt mondták a sznob netel orrba–szájba. Azt mondták nekem a sznob vegetáriánus, és úgy hallottam a sznob a legdrágább helyekre jár steaket enni. Én meg sznob vagyok, mert nem sztéket írok (bár, higgyétek el, ezt is aláhúzza), vagy mert nem írok bélszínt. A sznob talán a végletek embere, de az is eszembe jutott már, hogy sznob nincs, vagy mindenki sznob valamiben, illetve, hogy a sznobok, amikor például nem bubis vizet választanak a benzinkút shopjában, nem magukat helyezik bele a szituációba, hanem a külvilágot, teóriákat gyártanak a döntést illetően, sokan önigazolnak – kognitív disszonancia és rózsaszín kupak a hármas kútnál. Például: „nem iszom szénsavas ásvány/kristályvizet - ez sem mindegy ám! -, mert a mentes egészséges”. Ja, a hentes meg készséges, de mégsem hívom moziba, hanem én azzal megyek, aki tetszik, arra, ami érdekel, mint ahogyan azt a folyadékot viszem be, amit szeretek. Pezseg? Kátrány? Finom. Remélem, nem tűnök sem anarchistának, sem álsznobnak – igaz, drága Ernyei úr?

Ernyei úr, drága! Ha nem alkalmatlan, a rangbrókerház után, elköltene velem egy fürjpecsenyét, mialatt megvetjük a foci vb-t? – kérdezném Bélámtól könyve tanulmányozása után, ugyanis kerülendő (írja ő) ez utóbbi téma emlegetése a súlyok emelgetése közben a fittnessben, mintahogyan nem ajánlatos a bulvársajtó böngészése a Centrál Kávéházban, valamint a menzaleves iránti igény a Két Szerecsenben. Azonban nem tudom kitér-e Ernyei tanár úr arra a lehetséges viszmajorra, miszerint mi van akkor, ha az ember focicsapat tulajdonos? Hmm? Igaz, akkor is beszélhetne inkább a vizilabdáról, abban legalább jók vagyunk. Tényleg, megvehetné, mondjuk Kásást meg Benedeket a házimozirendszer front hangfalai mellé. Ha nem érnek rá, úgy húsz-harminc évre, hát jöjjenek carrarai-márványból, labdát majd nyomunk a kezükbe itthon.

Hát nem az újgazdag a legbájosabb? „Kérek másfél méter könyvet!”

Valóban megtörtént az eset. Egyszer volt, hol nem volt, rövid hajú fiatalember járt egy könyvesboltban, és az eladólegényhez folyamodott könyvért. A legény a legifjabbik és legeszesebbik legény volt a boltban, mindjárt össze is kötötte a kellemest a hasznossal, és fülig érő szájjal rendelt 150 centimétert az addig eladhatatlannak bizonyult Jókai-sorozatból. Egy kérdést tett már csak fel illedelmesen: „Százhatvan, maradhat?” Maradt, ahogyan maradhat az is, aki tavaly – leszámítva a lakodalmas rockot – még csak Bangó Margit slágereiben volt toppon klasszikus zenében (mármint, hogy hegedű szól benne), ma meg már első sorba szóló operabérlettel jár Wagnerre – maradhat, a bejáratnál nem mérnek. „És akármennyire is utálom a tengerpartot, a tengert, meg téged, akkor is Mauritiuson fogok nyaralni veled, mint a Imre a Zicával, sört legalább ott is mérnek, úgyhogy mi is maradunk,…ő…, megyünk!”– szóla Géza, vevé vadiúj Mastergoldvisapremiumfirstclass-kártyáját és nejét, s mivel olvasák ők Ernyei Bélának az könyvét, s tudának róla, mit alkalmaza egy ügyes sznob, felcsatolák az brájtlingórát, s búcsút intének az lakájnak:

„Nájsz tu mít jú!”